Giter Club home page Giter Club logo

awesome-adventista-forrasok's Introduction

Awesome Adventista források Awesome

Fantasztikus (awesome) adventista források válogatott listája. Ihletve az awesome-... dolgok által.

Ebben a listában hivatalos (adventista egyház által jóváhagyott) és nemhivatalos források egyaránt szerepelnek. E listának az a célja, hogy forrásokat biztosítson egyéni kutatások elősegítésére, és az, hogy az ember minél több forrásból tudjon meríteni, tájékozódni, és nem az, hogy egy bizonyos elképzelést, tanítást alátámasztó források legyenek felsorolva. Ezért lehetnek egymásnak ellentmondó források, de ez nem baj, mert vannak különböző álláspontok és nézetek, és a kutató egyéni feladata és felelőssége kikutatni az igazságot. Tehát ez a lista nem elkötelezett egyetlen adventista irányzat tanítása iránt sem (még ha kezdetben úgy is tűnik), hanem ellenkezőleg, kívánja minél több irányzat tanítását megismertetni a kutató emberrel, hogy így az embernek kiszélesítse a látókörét, hogy jobban át tudjon látni dolgokat, hogy akár az egyes források (rész) igazságaiból egy összetett igazságot tudjon felfedezni a tanulmányozó egyén.

Ezért aki azt észleli, hogy egy bizonyos kategóriánál nagyon egyoldalú (egy irányzathoz köthető) források vannak csak, és szeretne ezen változtatni, az előterjesztheti javaslatát az alábbi "Hozzájárulás" részben leírtak szerint.

Saját tanulmányaidat / projektjeidet is - amennyiben érdemesnek találod - bátran javasolhatod, mert: "Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék..." Máté 5:15.

Hozzájárulás

Minden javaslatot lehetőleg egy pull request formájában kellene jelezni az útmutató alapján. Aki valamiért nem akarja a Github-ot használni, az írhat a [email protected] email címre. Angolul tudóknak javaslom a Github megtanulását (a mappákban vannak a tananyagok), mert a Github-on többen is közösen, nyíltan tudjuk megbeszélni a dolgokat, javaslatokat, míg az emailt csak én látom, és csak a küldővel tudom megbeszélni privátban.

Köszönet minden hozzájárulónak!

Panasztétel

E repository MIT licensszel rendelkezik, mely licensz így vonatkozik az összes dokumentumra, ami ebben a repositoryban található. Sok esetben nem kértem engedélyt az eredeti szerzőktől művük újrapublikálására, pláne nem MIT licensz alatti publikálásra. Ha valakinek kifogása van az ellen, hogy a műve itt MIT licensz alatt van kiadva, akkor ezt kérem jelezze egy issue-ban, és akkor amint látok egy ilyen issue-t, akkor az abban az issue-ban hivatkozott dokumentumo(ka)t azonnali hatállyal eltávolítom. Persze lehet mondani, hogy illegális, amit csinálok, de jóhiszeműen azt gondolom, hogy minden rendes keresztény egyetért azzal, hogy keresztény műveket nem azért készítünk, hogy abból jövedelmünk legyen, hanem azért, hogy minél több emberhez eljuttassuk. Ha valaki nem ért egyet ezzel a felfogással, akkor a már említett módon panaszt tehet.


Tartalomjegyzék

Adventista weblapok

Állam és egyház

Biblia keletkezése, ihletettsége

Bibliamagyarázatok, bibliai anyagok

Ószövetség

Újszövetség

Egészségügy

Életmód tanácsok

Húsmentes életmódra motiválás

Egyéb érdekes

Egyházi működés

Ellen G. White könyvek, hangoskönyvek

Ének, zene

Hit általi megigazulás, 1888

Hitélet

Hitvallás, hitelvek

Isten személyisége

Lélek hallhatatlansága kérdése, halál

Szombat vs vasárnap

Igehirdetések, előadások, sorozatok, dokumentumok

Bibliai szabadegyetem

IT felhasználói alkalmazások

Asztali alkalmazások

Mobil alkalmazások

IT programok és segédanyagok élő közvetítéshez, ének lejátszáshoz, bibliavers megjelenítéshez

Ének lejátszás, kivetítés; Bibliavers kivetítés

Hangosítás, audio

Hangosítás tanító weblapok

Egyéb cikkek

PDF-ek

Videó streamelés

Jelenvaló igazság

Lelki ébresztők

Maradék

Utolsó napok, második advent

Késleltettük Jézus visszajövetelét?

Liturgia

Megosztó tanítások

A Questions on doctrine (QOD) által kiváltott válság

A QOD és a kálvinista tanítások ellenzői

A QOD és a kálvinista tanítások támogatói, az UNT ellenzői

Utolsó Nemzedék Teológiája (UNT)

Mi az igazi evangélium?

Nők felszentelése

Omega válság

Alfa válság

Szentháromság vita

Napi áhítat

Próféciák

Dániel könyve

Jelenések könyve

Jézus első eljövetele

Régészet

Szövetségek

Teremtés vs evolúció

Tized és adományok

Törvény

YouTube csatornák

  • Adventizmus megrázása - jellemző témák: 1888 - hit általi megigazulás, Jones, Waggoner; QOD válság; Utolsó Nemzedék Teológiája
  • Barabás Ferenc - Szolokmai Adventista Gyülekezet
  • DANIEL 11 - jellemző témák: prófécia-iskola
  • E. G. White Könyvtár - jellemző témák: jelenvaló igazság sokféle témában
  • Jelenvaló Igazság - jellemző témák: késői eső; hármas angyali üzenet; 1888; QOD válság
  • Light Channel Transylvania - jellemző témák: napi áhítat; kerakos igehirdetések; zene; David Gates igehirdetések
  • T-media - TET videók
  • Sándor Farkas - jellemző témák: magyar igehirdetések: Moldován Vilmos, Szigeti Jenő, Kovács-Bíró János stb.

Recommend Projects

  • React photo React

    A declarative, efficient, and flexible JavaScript library for building user interfaces.

  • Vue.js photo Vue.js

    🖖 Vue.js is a progressive, incrementally-adoptable JavaScript framework for building UI on the web.

  • Typescript photo Typescript

    TypeScript is a superset of JavaScript that compiles to clean JavaScript output.

  • TensorFlow photo TensorFlow

    An Open Source Machine Learning Framework for Everyone

  • Django photo Django

    The Web framework for perfectionists with deadlines.

  • D3 photo D3

    Bring data to life with SVG, Canvas and HTML. 📊📈🎉

Recommend Topics

  • javascript

    JavaScript (JS) is a lightweight interpreted programming language with first-class functions.

  • web

    Some thing interesting about web. New door for the world.

  • server

    A server is a program made to process requests and deliver data to clients.

  • Machine learning

    Machine learning is a way of modeling and interpreting data that allows a piece of software to respond intelligently.

  • Game

    Some thing interesting about game, make everyone happy.

Recommend Org

  • Facebook photo Facebook

    We are working to build community through open source technology. NB: members must have two-factor auth.

  • Microsoft photo Microsoft

    Open source projects and samples from Microsoft.

  • Google photo Google

    Google ❤️ Open Source for everyone.

  • D3 photo D3

    Data-Driven Documents codes.